Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézet mesteroktatója is megkapta a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat, mellyel a tehetséggondozásban végzett kiemelkedő tevékenységeket ismeri el a Nemzeti Tehetség Program.
Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott többek között Zaránd Gergelynek, az intézet egyetemi tanárának, korábbi igazgatójának, az egyetem rektor helyettesének.
A kvantumelektronika csoport mérései, és az Kvantumkorrelációk és dinamika kutatócsoport számolásai először demonstrálták nanoszerezetekben egy 3 részecskés, szupravezető kvantum dotokból létrehozott molekulát. A tanulmány a rangos Nano Lettersben jelent meg.
A Kvantumelektronika csoport legújabb tanulmánya mágneses Chern szigetelők nyomással való hangolásáról a Nano Lettersben jelent meg.